Kategória: Phineas és Ferb, Novella

Szereplők: Phineas Flynn E/1, Ferb Fletcher

Műfaj: AU (alternatív univerzum), Általános, Drabble, Dráma, Sötét, Thriller, Pszichológiai, Zenés

Figyelmeztetések: nincs

Besorolás:

Leírás (E/1, Mesélő):

Egy alternatív jövő, amiben Phineas rendőrré, Ferb pedig bűnözővé válik. A két testvér a végsőkig üldözné egymást, de ismeretlen okokból Ferb végül úgy dönt, hogy önként bemegy az őrsre. Persze semmi sincs véletlen, neki is van egy terve. Ebben a tervben pedig senki sem győzhet.

Inkább csak gondolatokból álló, rövid kis novella, egy Joker beütésű elmebeteg bátyról, és egy becsületes, naiv kisöcsről…

Ajánlott zene:

Dátum: 2012. február 26.

Írta: ESZTI

Fehe^’ r pala^’st

Az idő rohan, miközben ülünk
Visszafelé, míg szét nem hasad

Tulajdonképpen most sem értem, miért történt ez. Hogy miért fordult ellenem, miért lett hirtelen minden szép közös emlékünk, minden eltöltött percünk a gyengepontom, és, hogy ő miért használja ezt ki ellenem. Tudnom kéne? Talán. Ha tudnám, most nem ülnék itt vele szemben, a csupasz villanykörte visszataszító fényében, egyedül magammal és egyedül a tekintetével. Nem tudom, melyik lenne a rosszabb. Látni az ő szemét, vagy nem látni a világon semmit.

- Utoljára kérdem, Fletcher. Hová rejtetted? - A hangom kemény, rideg, de ez nem én vagyok. A gyerekkori énem, az a valaki, aki szerette, már régen eltűnt belőlem… és belőle is az, akit lehetett szeretni.

- Fletcher? Na mi az, már nem is tegezzük egymást, tesó? - vigyorog az előttem ülő zöldhajú, a szemei pedig ugyanilyen méregzölden csillognak rám. Mit kellene erre felelnem? Hogy nekem már csak egy akta vagy, Ferb? Hazugság lenne. De te akarod, hogy csak az legyél.

- Hová rejtetted? - ismétlem meg a kérdést, ő pedig felnevet.

- Mindig csak ez a monoton „hová rejtetted” duma… oldódj fel, öcsi. Ha nem akarnám elmondani, szerinted miért jöttem volna ide önként? - dől hátra a székben, mintha olyan kényelmes lenne, pedig nem, az egész csak hideg fém, a csuklóján villogó karperecről nem is beszélve. Kiráz a hideg, ha csak ránézek. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer az ő kezén fogom látni. - Inkább beszélgessünk egy kicsit. Hogy vannak anyáék?

- Ne tereld a témát. Csak mondd meg hol az a bomba, és zárjuk le! - Nincs kedvem egy elmebeteggel beszélgetni. Illetve… Ferb nagyon okos volt. De csak „volt”. Egyszer régen, mikor még jóra használta a tehetségét, és mikor még én is mellette voltam. Gyakran elgondolkodtam rajta… hogy mi van, ha tulajdonképpen miattam lett ilyen?

- Ó, pedig róluk tuti, hogy akarsz nekem mesélni… na és Candace? Bejött neki a modellség? Vagy egy poros irodában rohad, mint ahogy te is? - Megint nevet, én pedig komoly tekintettel, acél idegekkel tűröm. Nem véletlen, hogy nem akartak beengedni hozzá. Azt gondolták, hogy nem bírom majd kontrollálni magam, és szabályellenes dolgokat csinálok, pedig dehogy. Én rendőr vagyok, nem pedig bűnöző.

- Fletcher.

- És ez az állandó komolyság… unooom! Hé, figyelj, tesó! Ha róluk nem is akarsz mesélni, Izabelláról azért ugye fogsz? - hajol hozzám közelebb, a tekintetem pedig egy pillanatra megremeg. Izabelláról? A feleségemről? Nem… róla végképp semmit sem fogok mondani. - Látom, ez feltüzelt. Ahhoz képest, hogy régen észre sem vetted… mi történt veled, Phineas?

- Nem azért vagyunk itt, hogy a családomról meséljek - zárom le a témát, csak ő az, aki nem tudja.

- A családodról? Milyen édes! Úgy érted, a családunkról!

- Neked már semmi közöd hozzájuk! - Nem akartam indulatos lenni, de mégis… le kell nyugodnom. Nem hagyhatom, hogy elérje, amit akar.

- Ugyan kérlek, a rosszfiúknak is van családja. Vagy nem? Annak az őrült dokinak is volt, aki ezt ette velem… miattad - az utolsó szót mély, szinte ördögi hangon mondja, mintha csak azt akarná, hogy a szavai kígyóként a nyakam köré tekeredve lassan, fájdalmasan megfojtsanak. Még szerencse, hogy a szavakkal nem lehet közvetlenül ölni.

Az összes hazugságot eladták
De te soha nem ellenőrizted helyességüket

Nagyon régen történt… talán tíz éve lehetett. Ferb és én bemutattuk az egyik találmányunk a Yale professzori karának. Az lett volna a nagy lehetőségünk, ha elnyeri a professzorok tetszését, felvesznek minket. Ám nem csak mi voltunk ott. Egy Heinz Doofenshmirtz nevű tudós épp azon a napon tervezte bosszúját az egyetem tanári kara ellen, amiért azoknak nem kellett az Ő szolgálata. Hozott egy gépet is, amit a legnagyobb találmányának nevezett. Ferbbel persze próbáltuk megállítani, de… a gép sugarai eltalálták, épp, mikor közelebb kerültünk hozzá. Mindezt azért, mert én nem voltam elég gyors. A masinát nem tudtuk leállítani, és mivel a doktor eltűnt, a professzorok minket okoltak. Nem vették fel egyikünket se. Én túlléptem rajta. Kijártam a főiskolát, rendőr lett belőlem, és családot alapítottam. De Ferb…

Ő nem tervezett többet velem, lógott az iskolából, egyre rosszabb és rosszabb jegyeket szerzett, és nem tanult. Egyszerűen nem volt képes elviselni a kudarcot, mindenért a sugarat okolta, pedig az nem is működött soha. Nem tudta beismerni magának, hogy ő tette ilyenné a helyzetét, és ebbe szépen-lassan belebolondult. Nem vitte semmire. De aki nem viszi semmire, annak is meg kell élnie valamiből, nem? Ő pedig ezt az életet választotta. A bűnözést. Ez meglepően jól megy neki. Már hosszú ideje üldözöm, de hiába a testvérem, hiába ismerem a tulajdonságait, ez eddig nem volt elég az elkapásához. Amíg be nem sétált ide, a rendőrség álmodni sem mert róla, hogy egyszer majd a kihallgatószobájában tudja. Hogy csalódott lennék ezért? Nem igazán… inkább csak szomorú.

Mivel az én igazi testvérem, Ferb Fletcher soha nem süllyedne odáig, hogy vadászni kelljen rá.

Mindig a következő és soha az előző

Régi test, jövőbeli lélek

- Az embereidnél van? Élesítetted? - monoton kérdések, gunyoros válasz. Kezd kihozni a sodromból.

- Hagyd már abba, olyan unalmas vagy! Ha elmondom, abban mi az élvezet? Elmentek érte, hatástalanítjátok, engem pedig itt fogtok életem végéig. Sakk-matt, a játéknak vége, és mi jár nekem? Nuku szórakozás, az! - Erősen türtőztetnem kell magam, hogy ne látsszon az arcomon, mennyire ideges vagyok. Csak nyugalom, Phineas, nincs semmi baj. Éppen az a célja, hogy elveszd a fejed, de nem fogod. Nem fogod!

- Idefigyelj - ragadom meg a gallérját, és annál fogva húzom magam elé, bár már elegem van az önelégült képéből. - Két percet kapsz rá, hogy beszélj. Utána behívok hozzád valakit, aki már nem lesz veled olyan kedves, mint én - sziszegem felé, ő pedig lassan, undorítóan elvigyorodik. Rosszul vagyok tőle.

- Rendben. Játsszunk egy játékot. Ha te nyersz, akkor elmondom hol a bomba, te elmész érte, engem pedig itt tarthatsz örökre. Viszont ha én nyerek… leveszed rólam ezeket - mutatja felém a bilincsét, én pedig acélos tekintettel mérem végig. Nem hazudik. De ellene játszani..? A videojátékokban is mindig megvert. Sőt. Mindig mindenben megvert. Hiszen a bátyám. De ha nemet mondok… akár több százan is meghalhatnak.

Így hát a gallérját elengedve végignézem, ahogy visszaesik a székbe.

- Legyen. Egy esélyed van. Egyetlen egy!

Szó leírva, kötelék eloldva
Nincsenek kimondatlan nagy titkok

Gondolhattam volna. Találós kérdés. Ha nem tudom a választ, a bilincs lekerül róla. Semmiképpen nem vettem volna le. De arra nem számítottam, hogy ő már rég kinyitotta magának. A legfájdalmasabb kérdést választotta, azt, ami a legmélyebbre szúrt a lelkembe.

Mit gondolsz, ha mindennek csak úgy lehetne vége, hogy megöljük egymást, ki húzná meg először a ravaszt?

Erre nincsen jó válasz, nem tudhatom, hogy mi jár a fejében. Nem is akarta, hogy tudjam. Előre megvolt már a terve, és végül ő fogta a saját fegyverem a fejemhez, és vezetett ki a saját kollégáim elé. Most pedig itt állunk, még vagy 20 fegyver társaságában, de mindegyőnk tudja, hogy nem tüzelhet senki, mert ez esetben nem csak Ferbnek, de nekem is végem lenne. Ezzel tisztában van ő is.

- Figyelem kedves, avagy kevésbé kedves kollégák, akik hamarosan szitává lyuggatjátok ezt a helyet. Drága kisöcsém az elmúlt időben vagy ezerszer megkérdezte, hogy hová rejtettem el a bombát… most meg fogom mondani neki. Ha utána lelőttök, az a ti dolgotok. Én jól szórakoztam! - Még mindig a hideg futkos a hátamon a vihogásától, hát még az arcától, mikor közelebb húz magához. Már a világon semmi emberi nincs benne, és még hogyha lenne is, most azt a keveset is kiirtaná. Nem félek tőle, pedig tudom, hogy a helyes válasz szerint ő húzná meg először a ravaszt, én pedig tehetetlenül porba hullnék előtte, mert nem tudnám bántani. Hogyan is tudnám… hiszen a bátyám.

- Jól figyelj, Danville hőse. Utálom a fehér köpenyeket, mert minden fazon olyat viselt, akik megrontották az életem. Legjobban a zsebeket utálom. Tudod, miért? Mert olyan könnyen elbújik bennük bármi. És… - kuncog, az én szemeim pedig nagyra nyílnak. Ne… ne, ugye nem?! - Van egy rossz hírem… mostantól te is utálni fogod őket.

…

Repülő lövedékek
Eltalálják a célokat
Szárnyak és glóriák
5-től 7-ig

Ebben a fehér palástban
A sötétségen keresztül
Visszasiklik
A mennyországba

…

Hozzászólnál? ITT megteheted ;)